Piroska

2017.11.05

A korábbiakban kitértem bizonyos technikai hiányosságokra, ezek nagyban befolyásolják a végeredményt. Valamit még hosszú utómunkázással sem lehet egy fotón manipulálni vagy egyszerűbb, ha az ember megveszi az elkészítéséhez szükséges eszközt. Ebben az esetben a változást egy teleobjektívnek köszönhetem. Elég csak ránéznem a retusált képek számára, megdöbbentő a különbség. Ez volt az első olyan fotózás mióta belekezdtem ebbe a projektbe, ahol már ott a helyszínen elégedett voltam az eredménnyel.
Mondjuk itt is elég nagy munkát fektettünk a kosztümbe, így volt némi nyomás, hogy minden úgy menjen – most már tényleg – ahogyan azt elterveztem. Ehhez szükség volt egy szép erdőre, a naplemente pedig egyáltalán nem rontott a képek hangulatán. November hónapot írtunk a képek készítésekor, nem volt a legmelegebb, de Zsófi szó nélkül, hősiesen tűrte. Az előre tervezetteken kívül született néhány hirtelen ötlettől vezérelt fotó is, ami egyből, már úgy nyers állapotában nagy kedvenc lett.


Modell: Balogh Zsófi