Inner Gold

Mindig
nehéz feladat megálmodni egy tematikus fotózást, ez egy nőnapi sorozatra pedig
hatványozottan igaz. Női portrékat készítek, de egy kis csavarral, legyen a
képek mögött mondanivaló. Hiszen a fotós eszközei a képei – bármilyen témát is
veszünk alapul, ezeken keresztül tud a legegyszerűbben kommunikálni. Sok
helyről érkezik inspiráló tényező, egy-egy videóklipből, dalszövegből, és a
fotózás tematikája egyből elkezd körvonalazódni.
Aki kicsit közelebbről ismer, tudhatja, hogy nagyon makacs és maximalista
vagyok, amit egyszer a fejembe veszek, azt nagyon nehezen tudom elengedni,
főleg ha a munkámról vagy mondjuk egy fotózás sikeréről van szó. A látásmódom
sem a hétköznapi, sokan gondolhatják, hogy mesevilágban élek, hiszen ha a
legtöbb tematikus fotózásom képeit visszanézzük mindig volt bennük valami mágikus,
valami meseszerű. Hogy Albert Einsteint idézzem: "Csak kétféleképpen élheted az
életed: vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat, vagy pedig
abban, hogy a világon minden varázslat." Én a második csoportba sorolom magam,
ez pedig a magam "szórakoztatására" kitalált fotósorozatokon is tükröződik.
Szeretek
különbözni, egyedit alkotni, ezt régebben még hátránynak gondoltam, de mára
megszerettem ezt az oldalamat. Nem szeretek beállni a sorba, ha többség az
egyik irányba akar menni, én fix, hogy a másikba… Mindenről megvan a véleményem
(néha sok is), ez persze okozott már pár vidám vagy éppen kínos pillanatot.
Ennek ellenére én minden hasonló cipőben járó nőtársamnak azt tanácsolom, hogy
ne tagadja meg önmagát, a valódi énjét. Ne a megfelelési kényszertől rettegve
teljenek a napok, hogy vajon mások mit fognak gondolni vagy mondani…
Valósítsd meg önmagad, mutasd meg milyen vagy igazából!
Ezekkel
a képekkel szeretnék minden nőtársamnak boldog nőnapot kívánni!
A projektben nagy segítségemre volt Kiss Sári, aki vállalta, hogy modellt
ül/áll ehhez a sorozathoz. Bár egyeztettünk előtte, nem hiszem, hogy teljesen
fel volt készülve arra, hogy úszni fog az arany testfestékben és a füstfóliában
– bár nagyon hősiesen tűrte a folyamatot. Sári, remélem a készített fotók
kárpótolnak majd a szenvedésért.Következő héten pedig bepillanthattok a színfalak mögé, hogy hogyan is
készítettük el mindezt.
Ui.: A fotózást Lindsey Stirling Inner gold című dalának videóklipje ihlette.
(Dear Lindsey, if you see this, thank you for the inspiration! I love Duality
and your other albums as well.)
Modell: Kiss Sára Natasa
Behind the scenes...
A kész portrék után elhoztam Nektek a "hogyan készült"
képeket is. Én mindig szeretem látni, mi zajlik a kulisszák mögött és a
tapasztalatom az, hogy Ti is szeretitek ezeket a tartalmakat, így tervben volt ezt
a részét is megörökíteni a projektnek.
A sminkelés egy bizonyos pontjánál meg mertem volna esküdni rá, hogy több
festék van rajtam és a fényképezőgépen, mint a modellemen, Sárin, de továbbra
is azt mondom, hogy megérte belevágni, mert igazán különleges fotók születtek.
Pontos ütemtervet készítettem, mi legyen a logikus sorrend, ne kelljen
feleslegesen sminket lemosni, inkább csak rétegeztük őket. (Utólag derült ki,
hogy a lemosás nem is lesz olyan egyszerű…)
Mindig szerettem volna kipróbálni milyen is arany füstfóliával dolgozni. Hát
jónak jó, de nem gondoltam, hogy hetekkel a fotózás után is találok még belőle
a stúdióban, és a fényképezőgép is csillog még kissé.
