Helló 2024!

2024.01.08

Ismét elérkezett az évnek azon szakasza, hogy füstöl a billentyűzetem, 😅🤣 hegyekben állnak az íróasztalomon a határidőnaplók, noteszek, árlisták, szerződések, egyéb papírok, a monitoron pedig teljes szélességben meg vannak nyitva a weboldalam, social media felületek, e-mail, a Word és az Excel, na meg persze az árlisták pdf-ben.

Ilyenkor próbálom megtervezni az előttem álló évet, fontos infókat mentek át egyik naptárból a másikba, illetve párhozamosan agyalok az éves akciókon, hirdetéseken is.
Aki már ismer tudhatja, hogy nagyon rendszerető ember vagyok - szerintem néha már túlzottan is... Ilyenkor ez a káosz maga a rettenet!😆

A korábbi évekhez viszonyítva eléggé elmaradtam a weboldal és a galériák karbantartásával - jócskán elhúzódott a karácsonyi szezon (ezt nem győzőm eléggé megköszönni Nektek), így ez idén januárra maradt.

Jó nosztalgiázás átnézni az egy év alatt készült több tízezer képet, hogy, na vajon mi is kerüljön ki ide (na és persze melyik galériába). Utána kötöm sorban magammal a kompromisszumokat, mert annyi kedvenc fotót összeszedek, hogy nincs az a tárhely, ahová felférne. 😄
Szóval miután olyan sokszor kértem már a tavalyi év végén Tőletek az elnézéseket, hogy miért is nincs még a 2023-as portfólió feltöltve, végre kijelenthetem (a magam vállát megveregetve😎), hogy a galériák és a csomagkínálat már a reális 2024-es arcát mutatja! Juhúúú!!!
Azért örömködök ennyire, mert, aki csinált már ilyet, hogy webdesign, weboldal, az bizony tudja, hogy az nem úgy van, hogy leülsz a gép elé, és pikk-pakk összerakod. Hacsak nem ez a szakmád...
Ilyenkor szaggat a Wifi, omlik össze a webhely szervere, spontán kifagy feltöltés közben és még sorolhatnám.
Ez egy szánalmas vicc kezdete is lehetne:
"Te! Ismered azt a viccet, amikor a fotós leül weboldalt szerkeszteni?" Én sajnos igen. 🤣

Szóval... igen, vannak még hiányos részek, illetve szükség lesz még egy átfogó nagy ellenőrzésre is, de a javát úgy gondolom már összeraktam. (Az esetleges gépelési hibákért elnézéseteket kérem😅, ki lesz mindenhol javítva, de, ha most minden oldalon nekiállok vesszőket cizellálni - képes lennék rá - akkor jövő ilyenkorra sem fejezem be.)

Aki követ Facebook-on és Instagram-on már tudja, hogy a szezonális akciókat oda szoktam feltenni, mert nyilván ezt a két oldalt napi szinten nézi a többség, ez a szokás idén is marad.
Egy Insta linkkel is adós vagyok még, de a fentebb leírt ok miatt még nem bírtam vele dűlőre jutni.

A másik, ami még eszembe jutott, ha már emlegettem a csomagajánlatokat az elején, hogy bár itt nem írok árakat, de összehasonlítva a 2023-as és a 2024-es árlistát sokban nem változott. Egy-két új csomagom lett összeállítva a Ti igényeitek alapján, az árakat szinte nem is bántottam, mert nagyjából tisztában vagyok helyi, átlag fizetésekkel.
Idén még nem szándékozom változtatni rajtuk, de lehet, ha tovább emelik a nyersanyag költségeket, kénytelek leszek jövőre én is emelni egy keveset a csomagjaim árán.
Most lett 1 éves a vállalkozásom pár napja, sokan nem tudják, hogy ez a főállásom, ebből élek.
Nagy mázlista vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek!😍

Nem akartam ennyire bő lére engedni, de annyira örülök neki, hogy túl vagyok a évtervezés nehezén, már csak pár bemutató anyag hiányzik és az oldalt kell befejezzem.

Szóval jó nézelődést kívánok itt a weben, a social oldalakon pedig kövess be, ha kíváncsi vagy az akciókra, friss fotókra!👍
Ha kedvet kaptál fotózáshoz vagy kérdésed lenne minden elérhetőségemet megtalálod a 'Kapcsolat' menüpont alatt. 😉